2009. május 19., kedd
Lehajtott fejjel hátralépek....
Eddig én is nagyon okos voltam, azt mondtam tanulni kell, és azon lenni, hogy legyen jó munkahelye az embernek, és annyi gyereket szüljön, amennyit a keresetéből tisztességesen fel tud nevelni...
Azt mondtam a pártok tehetnek mindenről, hogy ilyen helyzetben van az ország, mert nem hagyták egymást kormányozni, akármelyik is volt hatalmon, a másik biztos keresztbe tett neki, "nanehogymár az húzza ki az országot a ....-ból és övé legyen a dicsőség". És erre a harcra ment rá az ország gazdasága, meg úgy általában minden, ennek köszönhetjük, ahol most tartunk...
És még rengeteg "okos" dolgot mondtam én is, de a minap beszélgettem valakivel, aki mesélt nekem a romák kultúrájáról, meg egyebekről, és rá kellett jönnöm, hogy ők sosem lesznek az én véleményemen egyszerűen azért, mert mások a gyökereik, mint nekem.
De ha ők nem akarnak olyan szívósan dolgozni ahogy én (és még rengetegen ebben az országban), és hozzánk képest hatványozottan növekszik a számuk, és ha az ő gyerekeik sem akarnak majd dolgozni felnőtt korukban, mert nem abban nőttek fel...
...és ha a politikusok sem látják be, hogy együtt és egyfelé kellene húzni az ország szekerét, és lehetőleg ki abból a szakadékból, amibe ők lökdösték bele...
...meg ha még ez a járvány is ideér...
...és hogy mindenhonnan gyűlölet, sátánizmus, pornográfia és még 10000 rossz dolog árad gyermekeinkre és ránk...
Beláttam: nagyon kis pont vagyok én ahhoz, hogy ezen az őskáoszon bármit is változtatni tudjak.
...úgyhogy ezennel lehajtott fejjel hátralépek, mert URAM, ITT MÁR CSAK TE TUDSZ RENDET TENNI. JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN KÉRLEK, HOGY NÉZZ LE RÁNK, ÉS OLDD MEG EZT A HELYZETET. KÖSZÖNÖM EZT A SOK EMBERT, AKI MAGYARORSZÁGON ÉL, AKÁRMILYEN IS LEGYEN A BŐRE SZÍNE. KÉRLEK ADJ HITET EZEKNEK AZ EMBEREKNEK SZÍVÉBE, ÉS AZT, HOGY KERESSENEK TÉGED, MERT AKI KERES AZ TALÁL. HISZEN TE MONDTAD, HOGY KÉRJETEK ÉS ADATIK, ZÖRGESSETEK ÉS MEGNYITTATIK. EZT A HELYZETET ÉLŐ EMBER MEGOLDANI NEM TUDJA, SOKAN PRÓBÁLKOZTAK MÁR, DE MIND ELBUKOTT. ITT MÁR CSAK TE SEGÍTHETSZ URAM, HISZ A KIMONDOTT SZÓ MEGCSELEKSZI, AMIRE ELKÜLDETETT. A TE SZAVAD IS, ÉS A MI SZAVUNK IS. ÉS AMÍG CSAK SZIDJUK A VEZETŐINKET, ADDIG ŐK SEM TUDNAK ÁLDÁSSÁ VÁLNI EBBEN AZ ORSZÁGBAN. BOCSÁSS MEG URAM NEKEM, ÉS MINDENKINEK, MERT SAJNOS NEM JELLEMZŐ ITT SENKIRE, HOGY ÁLDANÁ AZ ORSZÁG VEZETŐIT, PEDIG AZ KELLENE. ÁLDOTT VEZETŐKKEL ÁLDOTT LESZ EZ AZ ORSZÁG, ÁTKOZOTT VEZETŐKKEL PEDIG ÁTKOZOTT LESZ. KÖSZÖNÖM A VEZETŐKET, LEGYENEK AKÁR KORMÁNYON, AKÁR ELLENZÉKBEN. A TE EGYSZÜLÖTT FIAD NEVÉBEN KÉRLEK, HOGY VEDD LE EZT A RENGETEG ÁTKOT RÓLUNK, ÉS ADD, HOGY ÁLDÁSOKAT TUDJUNK CSAK KIMONDANI A VEZETŐINKRE, ÉS EGYMÁSRA IS. TUDOM, HOGY EZT MEG TUDOD TENNI, HISZEN BÁLÁMMAL IS MEGTETTED, ÉS TE TEGNAP MA ÉS MINDÖRÖKKÉ UGYANAZ VAGY, A CSODÁK NEM SZŰNTEK MEG, MINDEN LEHETSÉGES. NEKED URAM MINDEN LEHETSÉGES!!!!AMEN
2009. március 26., csütörtök
Korinthusbeliekhez írt I. levél 1. rész
1. Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Sosthenes, az atyafi.
2. Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:
3. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
4. Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,
5. Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben,
6. A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel.
7. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
8. A ki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
9. Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,
10. Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.
11. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.
12. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.
13. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?
14. Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust,
15. Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.
16. Megkereszteltem azonban Stefana házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.
17. Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.
18. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
19. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.
20. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?
21. Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
22. Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.
23. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
24. Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.
25. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
26. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
27. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
28. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
29. Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.
30. Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:
31. Hogy, a mint meg van írva: A ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.
Ez a levél nekem is szól (és persze nektek is :) ) , mert azt írta Pál, hogy
mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken
És örülök, hogy már maga Pál apostol is imádkozott Istenhez értem! Ez is benne van.
A hit a reménylett dolgok valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés. Isten létezésétz nem lehet tapasztalati úton bizonyítani, mert ő sokkal hatalmasabb nálunk, még annál is előrébb van, mint amennyivel mi az első emberek technikai fejlettségéhez képest. Szóval, ha ő nem akarja megmutatni magát nekünk, akkor mi nem fogjuk meglátni, hiába ott van a szemünk előtt, körülöttünk, meg bennünk, meg mindenütt. De a bölcselkedő emberek az eszükkel és az érzékeikkel akarják felfogni Istent, pedig úgy nem lehet. A Biblia még egy hívő embernek is nehéz olvasmány, aki nem hisz Istenben, az olvas belőle 1-2 fejezetet aztán azt mondja "ez valóban híres és értékes mű" , majd egy másik könyvért, könnyebb olvasmányért nyúl. Pedig a Biblia is tele van izgalmakkal, a régészek már rengeteg benne leírt dolgot bizonyítottak is.
Ha hittel olvassuk, és elfogadjuk hogy az első betűjétől az utolsó pontjáig minden szava igaz, akkor nagy áldásban lesz részünk, az olvasás során rengeteg dolog megvilágosodik előttünk nemcsak a Bibliával, hanem saját életünkkel kapcsolatban is. Kaphatunk Igéket, kijelentéseket Istentől, amik buzdíthatnak, bátoríthatnak minket életünk minden napjában.....
De a hit Isten ajándéka, azt kérni kell Istentől, és hinni, hogy meg is kapjuk.
Azért is nehezebb a világ szerint bölcseknek, meg a nemeseknek és a hatalmasoknak ez, mert ők megszokták, hogy ők vannak a ranglétra felső részében, így nemigen vannak hozzászokva ahhoz, hogy más mondja meg nekik mi a jó, és hogy kell élni. De aki megalázza magát Isten előtt, azt Isten felemeli.
Jó sokat tudnék még írni erről, de vár pár lemosandó ablak...
2009. március 23., hétfő
3. zsoltár
2. Uram! mennyire megsokasodtak ellenségeim! sokan vannak a reám támadók!
3. Sokan mondják az én lelkem felől: Nincs számára segítség Istennél, Szela.
4. De te, oh Uram! paizsom vagy nékem, dicsőségem, az, a ki felmagasztalja az én fejemet.
5. Felszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata engemet, az ő szentsége hegyéről. Szela.
6. Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem.
7. Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem.
8. Kelj fel Uram, tarts meg engem Istenem, mert te verted arczul minden ellenségemet; a gonoszok fogait összetörted.
9. Az Úré a szabadítás; legyen a te népeden a te áldásod. Szela.
Ez olyan jó, hogy érdemes lenne megtanulni, és ha bajba kerül az ember, akkor mondogatni.
Dávidot mindig is nagyon bírtam, hogy mennyire szerette az Urat, és az Isten is őt. Milyen türelmes volt, az ellenségeivel, és hiába tudta volna többször is legyőzni pl. Sault, de azt mondta, hogy Isten felkentjére nem emel kezet. Pedig akkor már nyilvánvaló volt, hogy Sault le akarja váltani Isten.
Vagy csak így ezeréves távlatból nyilvánvaló... ?
...lehet, hogy a világ mostani helyzetével kapcsolatban valakik sok év múlva azt fogják mondani, hogy pedig 2009-ben már nyilvánvaló volt, olyan dolgokra, amit a mostani vezetők nem is látnak ? És csak visszatekintve lesz nyilvánvaló ?
No mindegy, Dávid jó fej volt, és pl. nagyon tudott örülni is az Úrnak. Amikor az utcán táncolt a frigyláda előtt azon pl. többen is megbotránkoztak, de Istennek tetszett és az a lényeg.
2009. március 4., szerda
Máté evangéliuma 3
Máté 3 - protestáns új fordítás :
1Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: 2"Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!" 3Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: "Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" 4Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt. 5Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; 6és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. 7Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? 8Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, 9és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. 10A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. 11Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. 12Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." 13Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. 14János azonban megpróbálta visszatartani őt, és ezt mondta: "Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?" 15Jézus így válaszolt: "Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki. 16Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. 17És hang hallatszott a mennyből: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm."
ugyanez Károli forításában :
1. Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, a ki prédikál vala Júdea pusztájában.
2. És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.
3. Mert ez az, a kiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.
4. Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz.
5. Ekkor kiméne ő hozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke.
6. És megkeresztelkednek vala ő általa a Jordán vizében, vallást tevén az ő bűneikről.
7. Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?
8. Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.
9. És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
10. A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.
11. Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.
12. A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
13. Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa.
14. János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám?
15. Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki.
16. És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.
17. És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
Erről egy kedves kis történet jutott eszembe. A fiam még oviskorában a Bibliaiskolában hallotta ezt a történetet...de az is lehet, hogy éppen tőlem... mindegy, a lényeg, hogy ismerte.
Egy nap valami rossz fát tett a tűzre, és én jól összeszidtam érte. Erre ő így szólt : "De anya! Isten is gyönyörködött a fiában, neked is gyönyörködnöd kellene inkább bennem"
A Máté 3. minden szava ma is aktuális. Nem a cigányozástól meg a pártok acsarkodásától kellene hangosnak lennie a médiának, hanem be kellene mondani óránként, hogy "Térjetek meg, mert elközelgett Isten országa."
Amerika tele van VALÓDI keresztényekkel, a válság nem is rázta meg őket annyira, mint pl. minket.
Meg kell térnünk (kipipálva), meg kell keressztelkednünk vízzel (kipipálva) , Szentlélekkel (kipipálva) és tűzzel (????) Erre még nem jöttem rá, hogy mi lehet, de az én logikám szerint 3 kölönböző dologról van szó, mert ott az "és" , így a Szentlélekkel és a tűzzel megkeresztelkedés valószínűleg nem ugyanaz. Aki tudja írja le lécci!
Még egy ami lejött nekem ebből, hogy nem mindenki kerül automatikusan a Mennybe, aki megtér és az előbb leírt 3 dologgal megkeresztelkedik, csak azok, akik nem farizeusként viselkednek, hanem jó gyümölcsöket teremnek. Magyarul ezt úgy mondjuk, hogy bort iszik és vizet prédikál....no ezek nem kerülnek a Mennybe.
Ezek után mi is illene ide jobban, mint a megtérő ima. Rákerestem a google-ban, 12200 találatott adott ki. Én ebből beteszek ide 1 videót találomra, aki másikat szeretne, itt a találati lista.
2009. február 18., szerda
Zsoltárok könyve 2. rész
2. A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:
3. Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!
4. Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.
5. Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:
6. Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!
7. Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.
8. Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.
9. Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.
10. Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!
11. Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.
12. Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!
ugyanez a Bibliatársulat fordításában :
1Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? 2Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen: 3Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! 4A mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket. 5Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket: 6Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon! 7Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá fogadtalak ma téged! 8Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. 9Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt! 10Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti bírái a földnek! 11Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vígadjatok! 12Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!
...így már világosabb...
..ez régen is aktuális volt, és még ma is aktuális.
Egyértelművé teszi, hogy ki a Főnök :)
Az a kár, hogy a Bibliát főleg olyanok olvassák, akik ezzel tisztában vannak. Bár a föld királyai, meg a politikusok is sűrűbben forgatnák, lehet a mi sorsunk is jobb lenne....
2009. február 15., vasárnap
Zsoltárok könyve 1. rész
2. Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
3. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
4. Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél.
5. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
6. Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.
Ámen! Szeretnék ilyen boldog ember lenni, és igyekszem is azon lenni, hogy ilyen legyek.
Kedvem lenne kívülről megtanulni, és időnként a magam biztatására elmormolni, ha olyan helyzetbe kerülök, annyira tetszik!
2009. február 14., szombat
2009. február 12., csütörtök
Máté evangéliuma 2.
2. Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
3. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
4. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
5. Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
6. És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
7. Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
8. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
9. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.
10. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
11. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.
12. És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba.
13. Mikor pedig azok visszatérnek vala, ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, a míg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.
14. Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.
15. És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott a próféta által, a ki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.
16. Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, a melyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől.
17. Ekkor teljesedék be, a mit Jeremiás próféta mondott, a midőn így szólt:
18. Szó hallatszott Rámában: Sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.
19. Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék álomban Józsefnek Égyiptomban.
20. Mondván: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és eredj az Izráel földére; mert meghaltak, a kik a gyermeket halálra keresik vala.
21. Ő pedig felkelvén, magához vevé a gyermeket és annak anyját, és elméne Izráel földére.
22. Mikor pedig hallá, hogy Júdeában Arkhelaus uralkodik, Heródesnek, az ő atyjának helyén, nem mert vala oda menni, hanem minthogy álomban meginteték, Galilea vidékeire tére.
23. És oda jutván, lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, a mit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni.
...olyan jó annak, akit így tud vezetni Isten, mint Józsefet...
...és aki minden kételkedés nélkül hallgat Isten szavára...
...meg ez a régi családmodell is sokkal jobb volt, mint a mostani...
...merthogy most a nők is (én is) kenyérkeresőkké váltak kényszerből, hisz 1 kereset semmire sem elég, még tán az éhenhalásra sem, így muszály a nőknek is dolgozniuk...
...és mivel mi is keresünk, úgy gondoljuk, nekünk is van szavunk a család életében...ami nem olyan rossz, de így sokkal nehezebb egyfele kormányozni a hajót...
...azt értem ezalatt, hogy ha pl. most mondaná álmában az Úr bármelyikünk férjének, hogy "pl.költözz Soroksárra, mert ott szánok feladatot neked!" , akkor kérdezhetnénk a férjünket, hogy "megvagy te őrülve, jó nekünk itt is, nem képzeled, hogy egy álom miatt majd gyökeresen felforgatjuk a család életét..."
Még jó, hogy Istennek más eszközei is vannak rá, hogy megerősítse akaratát :)
Pl. ha 2 nap múlva jönne egy levél Soroksárról, hogy "kedves **** család" , itt egy ház számotokra, meg egy feladat.... na akkor már elgondolkodnánk rajta, hogy valószínűleg tényleg az Úr vezetése volt az álom :)
...de nem hiszem, hogy Józsefnek sok ideje volt gondolkodni a dolgon, hiszen akkoriban nem 130-al száguldottak autópályákon, vagy nem repcsiken repültek, hanem hosszan gyalogoltak, úgyhogy sietnie kellett, hogy gyorsan odaérjen Egyiptomba a családdal. Arról nem is beszélve, milyen nagy rizikó lehetett, egy pici csecsemővel a melegben a pusztában....
mindenesetre AZ ÚR A LEGJOBB SZERVEZŐ, és boldog aki meghallja az Ő szavát :)
2009. február 8., vasárnap
Máté evangéliuma 1
2. Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Júdát és testvéreit;
3. Júda nemzé Fárest és Zárát Támártól; Fáres nemzé Esromot; Esrom nemzé Arámot;
4. Arám nemzé Aminádábot; Aminádáb nemzé Naássont; Naásson nemzé Sálmónt;
5. Sálmón nemzé Boázt Ráhábtól; Boáz nemzé Obedet Ruthtól; Obed nemzé Isait;
6. Isai nemzé Dávid királyt; Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől;
7. Salamon nemzé Roboámot; Roboám nemzé Abiját; Abija nemzé Asát;
8. Asa nemzé Josafátot; Josafát nemzé Jórámot; Jórám nemzé Uzziást;
9. Uzziás nemzé Jóathámot; Joathám nemzé Ákházt; Ákház nemzé Ezékiást;
10. Ezékiás nemzé Manassét; Manassé nemzé Ámont; Ámon nemzé Jósiást;
11. Jósiás nemzé Jekoniást és testvéreit a babilóni fogságra vitelkor.
12. A babilóni fogságravitel után pedig Jekoniás nemzé Saláthielt; Saláthiel nemzé Zorobábelt;
13. Zorobábel nemzé Abiudot; Abiud nemzé Eliákimot; Eliákim nemzé Azort;
14. Azor nemzé Sádokot; Sádok nemzé Akimot; Akim nemzé Eliudot;
15. Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákóbot;
16. Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, a kitől született Jézus, a ki Krisztusnak neveztetik.
17. Az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babilóni fogságravitelig tizennégy nemzetség, és a babilóni fogságraviteltől Krisztusig tizennégy nemzetség.
18. A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.
19. József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.
20. Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
21. Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.
22. Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól:
23. Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.
24. József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé.
25. És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak.
Sokszor van a Bibliában nemzetségi táblázat, úgyhogy biztos fontos, hogy ki kitől származik. Én csak max. a dédszüleimig tudom ezt. Gondolkodtam már, hogy megcsinálom a családfánkat, de 3 gyerek mellett nem sok plusz energiám és szabadidőm van ilyesmire, arról nem is beszélve, hogy mennyi utánajárás és mennyi benzin... Milyen jó lett volna, ha az én őseim (meg mindenkié) így vezette volna magának .... bár ilyen híres ősökkel mi biztos nem büszkélkedhetünk (én tuti nem) , de érdekes lehetne tudni honnan származom, és 1-2 történetet a felmenőkről.
Józsefnek megjelent az álmában az angyal... Jó lehetett abban a korban élni...akkor még olyan ártatlanok voltak az emberek. Ha most mondjuk nekem jelenne meg álmomban egy angyal, akkor nem tudom mit csinálnék... Nekünk a média már megmutatott mindent...és mindennek az ellenkezőjét is .... Vajon tudnám-e, hogy egy angyal jelent meg, és nem csak a nap történéseit és egyebeket dolgoz fel az agyam éppen, amíg pihenek ? Nekünk, akik már ennyi mindent láttunk, sokkal nehezebb tisztán látni, mint a régieknek volt. Mi már tudjuk, hogy a szemünknek nem szabad hinni, annyifajta trükk és illúzió lehetséges.... de a szívünket becsaphatják-e ? És mi becsaphatjuk-e ? Lehet ezért írja a Biblia, hogy mindennél fontosabb, hogy a szívünket megőrizzük ?
2009. február 7., szombat
Két magzat beszélget ...
Két kis magzat beszélget egy anya hasában, ami valahogy így hangozhat...
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki.
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
2009. február 2., hétfő
Eszter könyve 10. rész
1. És Ahasvérus király adót vettete a földre és a tenger szigeteire.
2. Az ő erejének és hatalmának minden cselekedete pedig és Márdokeus nagy méltóságának története, a mellyel felmagasztalá őt a király, avagy nincsenek-é megírva Média és Persia királyainak évkönyveiben,
3. Mert a zsidó Márdokeus második volt Ahasvérus király után, nagy a zsidók között, és kedves az ő atyjafiai sokasága előtt, a ki javát keresé népének, és békességet szerze minden ivadékának.
...és boldogan éltek, amíg meg nem haltak :)
Vagy mégsem ? Ez már a múlt titka marad, de a lényeg, hogy a zsidó nép megmenekült a kiirtástól a bátor Eszter királynő és Márdókeus jóvoltából. Szóval megértem, hogy azóta is ünneplik ezt az eseményt. Áldott legyen az Úr neve érte, és oltalmazza őket, és fővárosukat Jeruzsálemet a mai időkben is.
2009. január 26., hétfő
Eszter könyve 9. rész
1. A tizenkettedik hónapban azért (ez az Adár hónap), annak tizenharmadik napján, a mikor eljött az ideje a király szavának és végzésének, hogy akkor teljesíttessék, azon a napon, a melyen a zsidók ellenségei remélték, hogy hatalmat vesznek rajtok, ellenkezőleg fordult; mert magok a zsidók vőnek hatalmat azokon, a kik őket gyűlölék.
2. Egybegyűlének a zsidók városaikban, Ahasvérus király minden tartományában, hogy rávessék kezöket azokra, a kik vesztöket keresték, és senki sem állhatott meg előttük; mert miattok való félelem szállott minden népre.
3. És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok.
4. Mert nagy volt Márdokeus a király házában, és híre elment minden tartományba; mert ez a férfiú, Márdokeus, emelkedett és nagyobbodott.
5. És leverték a zsidók minden ellenségeiket fegyverrel, megölvén és megsemmisítvén azokat, és akaratok szerint cselekedének gyűlölőikkel.
6. És Susán várában megölének és megsemmisítének a zsidók ötszáz férfiút.
7. Parsandátát, Dalpont és Aspatát.
8. Porátát, Adáliát és Aridátát.
9. Parmástát, Arisait, Aridait és Vajzátát.
10. Tíz fiát Hámánnak, Hammedáta fiának, a zsidók ellenségének megölték; de zsákmányra nem tették rá kezöket.
11. Azon a napon megtudá a király a Susán várában megöletteknek számát.
12. És monda a király Eszter királynénak: Susán várában megöltek a zsidók és megsemmisítettek ötszáz férfiút és Hámán tíz fiát; a király többi tartományaiban mit cselekesznek? Mi a kivánságod? és megadatik néked. És mi még a te kérésed? és meglészen.
13. És monda Eszter: Ha a királynak tetszik, engedje meg holnap is a zsidóknak, a kik Susánban laknak, hogy cselekedjenek a mai parancsolat szerint, és Hámán tíz fiát akaszszák fel a fára.
14. És szóla a király, hogy úgy tegyenek. És kiadaték a parancs Susánban, és Hámán tíz fiát felakasztották.
15. És összegyűltek a zsidók, a kik Susánban valának, Adár havának tizennegyedik napján is, és megölének Susánban háromszáz férfiút; de zsákmányra nem tették rá kezöket.
16. És a többi zsidók is, a kik a király tartományaiban voltak, összegyűlének és feltámadtak életökért, és békében maradtak ellenségeiktől; megölének pedig gyűlölőikből hetvenötezeret; de zsákmányra nem tették rá kezöket.
17. Történt ez az Adár hónapjának tizenharmadik napján, és megnyugovának a tizennegyedik napon, és tették azt vigalom és öröm napjává.
18. De a zsidók, a kik Susánban valának, egybegyűlének azon hónap tizenharmadik és tizennegyedik napján, és megnyugovának azon hónap tizenötödik napján, és azt tették vigalom és öröm napjává.
19. Azért a vidéki zsidók, a kik kerítetlen falvakban laktak, Adár hónapjának tizennegyedik napját tették öröm és vigalom napjává és ünneppé, a melyen ajándékokat küldözgetnek egymásnak.
20. És megírá Márdokeus e dolgokat, és leveleket külde minden zsidónak, a ki Ahasvérus király minden tartományában, közel és távol, vala.
21. Meghagyva nékik, hogy tartsák meg az Adár hónapnak tizennegyedik napját és annak tizenötödik napját évről-évre,
22. Mint olyan napokat, a melyeken megnyugovának a zsidók ellenségeiktől, és mint olyan hónapot, a melyben keserűségök örömre és siralmuk ünnepre fordult; hogy tartsák meg azokat vigalom és öröm napjaiul, és küldjenek adjándékot egymásnak és adományokat a szegényeknek.
23. És felfogadák a zsidók, hogy megcselekszik, a mit kezdettek és a mit Márdokeus íra nékik.
24. Mert az agági Hámán, Hammedátának fia, minden zsidónak ellensége, szándékozott a zsidókat elveszteni, és Púrt, azaz sorsot vetett, hogy őket megrontsa és megsemmisítse;
25. De mikor a király tudomására jutott, megparancsolá levélben, hogy gonosz szándéka, a melyet gondolt a zsidók ellen, forduljon az ő fejére, és felakaszták őt és fiait a fára.
26. Annakokáért elnevezék e napokat Púrimnak a Púr nevétől. És azért ezen levél minden szava szerint, és a mit láttak erre nézve, és a mi érte őket:
27. Elhatározák és elfogadák a zsidók mind magokra, mind ivadékokra és mindazokra, a kik hozzájok csatlakoznak, örök időkre, hogy megtartják e két napot, írásuk és határozatuk szerint, minden esztendőben.
28. És ezen napok emlékezetben lesznek és megülik azokat nemzedékről-nemzedékre, családról-családra, tartományról-tartományra és városról-városra. És ezek a Púrim napjai el nem múlnak a zsidók között, és emlékök ki nem vész ivadékaik közül.
29. Ira pedig Eszter királyné, Abihail leánya és a zsidó Márdokeus egész hatalommal, hogy megerősítsék e második levelet a Púrimról.
30. És külde leveleket minden zsidónak Ahasvérus országának százhuszonhét tartományába, békességes és igazságos szavakkal;
31. Hogy megerősíttessenek ezek a Púrim napjai, meghatározott idejökben, a miképen meghagyta nékik a zsidó Márdokeus és Eszter királyné, és a mint elrendelték magokra és ivadékaikra a bőjtölés és jajkiáltás dolgát.
32. És Eszter beszéde megerősíté ezt a Púrim történetét, és könyvbe iraték.
aha, mostmár tudom, mi a Purim. Nem nagyon szeretek ilyen vérengzős dolgokat olvasni, de Istennek nyilván megvolt a szándéka vele, ha bekerült ez a könyv a Bibliába. Amikor azt írja, hogy levágtak 75 ezer embert....brrr...látom magam előtt, ahogy bokáig járnak a vérben...
DE! Ez figyelmeztetés is minden népnek akik a zsidók ellen támadnak (mint most a HAMASZ) , hogy nem győzhetnek, a dolgok vége újra csak ez lehet! Mert ha Isten velünk, kicsoda ellenünk ? Szóval ehhez a történethez képest még igen kevés áldozata van a mostani háborúnak, ITT meg kellene talán állnia a Hamasznak....
2009. január 25., vasárnap
Eszter könyve 8. rész
1. Azon a napon adá Ahasvérus király Eszter királynénak Hámánnak, a zsidók ellenségének házát, és Márdokeus beméne a király elébe, mert elmondotta Eszter, micsodája ő néki.
2. Lehúzá azért a király az ő gyűrűjét, a melyet Hámántól elvett, és adá azt Márdokeusnak. Eszter pedig Márdokeust tette Hámán házának fejévé.
3. És tovább szóla Eszter a király előtt, és leborult annak lábaihoz és sírt és könyörgött, hogy semmisítse meg az agági Hámán gonoszságát és tervét, a melyet kigondolt a zsidók ellen.
4. És a király kinyujtá Eszterre az arany pálczát, és Eszter felkelt és megálla a király előtt,
5. És monda: Ha a királynak tetszik, és ha kegyet találtam ő előtte, és ha helyes a dolog a király előtt, és én kedves vagyok szemei előtt: írassék meg, hogy vonassanak vissza az agági Hámánnak, Hammedáta fiának tervéről szóló levelek, a melyeket írt, hogy elveszessék a zsidókat, a kik a király minden tartományában vannak.
6. Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?
7. Monda pedig Ahasvérus király Eszter királynénak és a zsidó Márdokeusnak: Ímé Hámán házát Eszternek adtam, és őt felakasztották a fára azért, mert a zsidókra bocsátotta kezét.
8. Ti pedig írjatok a zsidóknak, a mint tetszik néktek a király nevében és pecsételjétek meg a király gyűrűjével; mert az írás, a mely a király nevében van írva és a királynak gyűrűjével van megpecsételve, vissza nem vonható.
9. Hivattatának azért a király irnokai azonnal, a harmadik hónapban (ez a Siván hónap), annak huszonharmadik napján, és megírák úgy, a miként Márdokeus parancsolá a zsidóknak és a fejedelmeknek, a kormányzóknak és a tartományok fejeinek, Indiától fogva Szerecsenországig százhuszonhét tartományba; minden tartománynak annak írása szerint, és minden nemzetségnek az ő nyelvén, és a zsidóknak az ő írások és az ő nyelvök szerint.
10. És megírá Ahasvérus király nevében, és megpecsételé a király gyűrűjével. És külde leveleket lovas futárok által, a kik lovagolnak a királyi ménes gyors paripáin,
11. Hogy megengedte a király a zsidóknak, a kik bármely városban vannak, hogy egybegyűljenek és keljenek fel életökért, és hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden népnek és tartománynak seregét, a mely őket nyomorgatja, kicsinyeket és nőket, és hogy javaikat elragadják.
12. Egy napon, Ahasvérus királynak minden tartományában, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak (ez Adár hónapja).
13. Az írásnak mássa, hogy adassék törvény minden egyes tartományban, meghirdettetett minden népnek, hogy a zsidók készen legyenek azon a napon, hogy megbosszulják magokat ellenségeiken.
14. A futárok a királyi gyors paripákon kimenének sietve és sürgősen a király parancsolata szerint; és kiadatott a törvény Susán várában is.
15. Márdokeus pedig kiméne a király elől kék bíbor és fehér királyi ruhában, és nagy arany koronával, és bíborbársony palástban, és Susán városa vígada és örvendeze.
16. A zsidóknak világosság támada, öröm, vigasság és tisztesség.
17. És minden tartományban és minden városban, a hová a király szava és rendelete eljuta, öröme és vigalma lőn a zsidóknak, lakoma és ünnep, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket.
Naná, hogy örültek, hogy megmenekültek, sőt még jogot is kaptak az önvédelemre :)
És a látszat csal....Márdokeus az elején még egy kéregető koldus volt, akiről azt hihette az ember, hogy kettőig sem tud számolni. Aztán meg a levél diktálásakor kiderül, hogy nem esett ám ő a feje lágyára, sőt, még igen gógyis ember!
Szóval ne ítéljünk elsőre....
2009. január 19., hétfő
Eszter könyve 7. rész
1. És elméne a király és Hámán a lakomára, Eszter királynéhoz.
2. És monda a király Eszternek másodnapon is, borivás közben: Mi a te kivánságod Eszter királyné? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az országnak fele is, meglészen.
3. És felele Eszter királyné, és monda: Ha kegyet találtam szemeid előtt, oh király! és ha a királynak tetszik, add meg nékem életemet kivánságomra, és nemzetségemet kérésemre.
4. Mert eladattunk, én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket; ha csak szolgákul, vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért.
5. És szóla Ahasvérus király, és monda Eszternek, a királynénak: Ki az és hol van az, a kit az ő szíve erre vitt, hogy azt cselekedné?
6. És monda Eszter: Az ellenség és gyűlölő, ez a gonosz Hámán! Akkor Hámán megrettene a király és királyné előtt.
7. A király pedig felkele haragjában a borivástól és méne a palotakertbe; Hámán pedig ott maradt, hogy életéért könyörögjön Eszter királynénál; mert látta, hogy a király részéről elvégeztetett az ő veszte.
8. És mikor a király visszatért a palota kertjéből a borivás házába, Hámán a kerevetre esék, a melyen Eszter vala. Akkor monda a király: Erőszakot is akar elkövetni a királynén én nálam a házban?! A mint e szó kijött a király szájából, Hámán arczát befedék.
9. És monda Harbona, az udvarmesterek egyike a király előtt: Ímé a fa is, a melyet készített Hámán Márdokeusnak, a ki a király javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötven könyöknyi magas. És monda a király: Akasszátok őt magát reá!
10. Felakaszták azért Hámánt a fára, a melyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja.
A bűnös elnyeri méltó büntetését. Engem akkor is elszomorít, hogy valakinek meg kell halnia, még ha rossz is volt az a valaki, de nagyon. Jobban tetszett volna, hogy amikor könyörgött Hámán kegyelemért, akkor megbocsátottak volna neki, és megjavult volna onnantól....és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
De hát ilyen csak a mesében van, a Biblia meg mint tudjuk nem mese.
2009. január 18., vasárnap
Eszer könyve 6. rész.
Eszter könyve 6. rész
1. Azon éjjel kerülte az álom a királyt, és megparancsolá, hogy hozzák elő a történetek emlékkönyvét, és ezek olvastattak a király előtt.
2. És írva találák, a mint Márdokeus feljelenté Bigtánát és Térest, a király két udvarmesterét, a küszöb őrzőit, a kik azon voltak, hogy rávetik kezöket Ahasvérus királyra.
3. És monda a király: Micsoda tisztességet és méltóságot adtak azért Márdokeusnak? És felelének a király apródjai, az ő szolgái: Semmit sem juttattak néki azért.
4. Akkor monda a király: Ki van az udvarban? (Mert Hámán jöve a királyi ház külső udvarába, hogy megmondja a királynak, hogy akasztassa fel Márdokeust a fára, a melyet készittetett néki.)
5. És felelének néki a király apródjai: Ímé Hámán áll az udvarban. És mondja a király: Jőjjön be!
6. És beméne Hámán, és monda néki a király: Mit kell cselekedni azzal a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván? (Hámán pedig gondolá az ő szívében: Kinek akarna a király nagyobb tisztességet tenni, mint én nékem?)
7. És monda Hámán a királynak: A férfiúnak, a kinek a király tisztességet kiván,
8. Hozzanak királyi ruhát, a melyben a király jár, és lovat, a melyen a király szokott ülni és a melynek fejére királyi koronát szoktak tenni.
9. És adják azt a ruhát és lovat a király egyik legelső fejedelmének a kezébe, és öltöztessék fel azt a férfiút, a kinek a király tisztességet kiván, és hordozzák őt a lovon a város utczáin, és kiáltsák előtte: Így cselekesznek a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván.
10. Akkor monda a király Hámánnak: Siess, hozd elő azt a ruhát és azt a lovat, a mint mondád, és cselekedjél úgy a zsidó Márdokeussal, a ki a király kapujában ül, és semmit el ne hagyj mindabból, a mit szóltál.
11. Előhozá azért Hámán a ruhát és a lovat, és felöltözteté Márdokeust, és lovon hordozá őt a város utczáján, és kiáltá előtte: Így cselekesznek a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván.
12. És Márdokeus megtére a király kapujához. Hámán pedig siete házába, búsulva és fejét betakarva.
13. És elbeszélé Hámán Zéresnek, az ő feleségének és minden barátjának mindazt, a mi vele történt. És mondának néki az ő bölcsei és Zéres, az ő felesége: Ha Márdokeus, a ki előtt kezdtél hanyatlani, a zsidók magvából való: nem bírsz vele, hanem bizony elesel előtte.
14. És a míg így beszélének vele, eljövének a király udvarmesterei, és siettek Hámánt a lakomára vinni, a melyet készített vala Eszter.
:) :) :) :) ....ezt nevezik pofára esésnek. Bocsi a szóhasználatért, de nagyon jót nevettem. Biztos Isten nem hagyta aludni a királyt, és Ő rendezte úgy, hogy abból a bizonyára jó vastag és többkötetes könyvből pont Márdokeus jótette kerüljön felolvasásra. Már sokszor tapasztaltam az életemben, hogy én elterveztem valami dolgot, hogy az tökéletesen sikerüljön...aztán persze közbejöttek nemvárt események...és a vége az lett, hogy még az énáltalam eltervezett "tökéletesnél" is jobban sikerült :) Szóval Istennél nincs jobb szervező :)
2009. január 14., szerda
Eszter könyve 4. rész
1. Márdokeus pedig megtudta mindazt, a mi történt; és Márdokeus megszaggatá ruháit, zsákba és hamuba öltözék, és a város közepére méne és kiálta nagy és keserves kiáltással.
2. És eljött a királynak kapuja elé; mert nem volt szabad bemenni a király kapuján zsákruhában.
3. És minden egyes tartományban, azon helyen, a hová a király parancsa és törvénye eljutott, nagy gyásza volt a zsidóknak, bőjt és siralom és jajgatás; zsák és hamu vala terítve sokak alá.
4. Eljöttek azért Eszternek leányai és udvarmesterei és megmondák néki, és megszomorodék a királyasszony nagyon, és külde ruhákat, hogy felöltöztetnék Márdokeust, és hogy vesse le a zsákot magáról; de nem fogadá el.
5. Akkor előhivatá Eszter Hatákot, a király udvarmesterei közül a ki az ő szolgálatára volt rendelve, és kiküldé őt Márdokeushoz, hogy megtudja, mi az és miért van az?
6. Kiméne tehát Haták Márdokeushoz a város utczájára, mely a király kapuja előtt vala.
7. És elmondá néki Márdokeus mindazt, a mi érte őt, és az ezüst összegét, a melyet Hámán mondott, hogy juttat a király kincséhez a zsidókért, hogy elvesztessenek.
8. És az írott rendeletnek mássát is, a melyet Susánban adtak ki eltöröltetésökre, átadá néki, hogy mutassa meg Eszternek, és jelentse és hagyja meg néki, hogy menjen a királyhoz, könyörögni néki és esedezni előtte az ő nemzetségéért.
9. Elméne azért Haták, és elmondá Eszternek Márdokeus szavait.
10. És monda Eszter Hatáknak, és meghagyá néki, hogy tudassa Márdokeussal:
11. A király minden szolgája és a király tartományainak népe tudja, hogy minden férfinak és asszonynak, a ki bemegy a királyhoz a belső udvarba hivatlanul, egy a törvénye, hogy megölettessék, kivévén, a kire a király aranypálczáját kinyujtja, az él; én pedig nem hívattam, hogy a királyhoz bemenjek, már harmincz napja.
12. És megmondák Márdokeusnak Eszter szavait.
13. És monda Márdokeus visszaüzenve Eszternek: Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül.
14. Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségök és szabadulások a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?
15. És monda Eszter visszaüzenve Márdokeusnak:
16. Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, a ki Susánban találtatik, és bőjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így bőjtölünk és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.
17. Elméne azért Márdokeus, és úgy cselekedett mindent, a mint néki Eszter parancsolá.
.....hát bátrak voltak, az biztos, főleg Eszter! De Istennek nincs lehetetlen, és ha az ÚR velünk, kicsoda ellenünk ?
Az a szomorú, hogy az ma is aktuális, hogy sok ember sora fölött ilyen nemtörődöm emberek döntenek, mint ebben a történetben a király. "Ki akarod nyírni az összes zsidót ? Egye fene megengedem neked, mert a haverom vagy...ha meg még pénzt is adsz akkor pláne!" De nem csak a zsidókra aktuális ez, hanem a cigányokra, és egyes vallási közösségekre is. Ez szomorú! Miért nem tudnak az emberek békében élni egymás mellett ? Miért van az, hogy a másság mindig szúrja valaki szemét ?
(No jó, én sem vagyok oda a homoszexuálisokért, de azért ártani nem ártanék nekik(és senkinek) még álmomban sem gondolnék ilyenre.
Vigyázzunk és imádkozzunk, és az Úr adjon nekünk bölcsességet, hogy ebben a mai világban követni tudjuk Őt.
2009. január 4., vasárnap
BÚÉK 2009
> O ltalmazzon minket angyalok mosolya
> L elkünkben béke és szeretet virítson
> D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson
> O stoba szólamra ne hajoljon szívünk
> G azdagság kísérje minden vidám léptünk
>
> Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé
> J övendőnk munkája ne váljon kereszténetwork.hu
>
> É jszaka pompásan ragyogjon csillagod
> V eled lehessek amikor csak akarod
> E gymásra találjon most minden kereső
> T ársával éljen minden egymást szerető
>
> K özösen tegyük szebbé ezt a világot
> Í zleljünk már most mennyei boldogságot
>
> V áljon minden titkos, szép álmunk valóra
> Á ldott legyen minden együtt töltött óra
> N evetni tudjunk és őszintén örűlni
> O dvas idő fogát messze elkerülni
> K eveset mondok végül, de szépet:
>
> Kívánok Boldog Új Évet!
2008. december 28., vasárnap
Köszönöm a válaszokat....
Néztem azt a Vidám Vasárnapot, és én is hasonlóképpen ledöbbentem rajta, hogy micsoda egybeesés. Fel is vettem, és többször meg fogom még nézni, mire feldolgozom. De továbbra is várom a véleményeteket, mert több szem többet lát. Tudjátok, mint a Dr House-ban :)
KÖSZÖNÖM URAM, HOGY MEGHALLGATTAD A KÉRDÉSEMET ÉS VÁLASZOLTÁL RÁ, HOGY ODAFIGYELSZ ESENDŐ GYERMEKEIDRE, ÉS VEZETGETED ŐKET (engem is) AZ ÚTON TEHOZZÁD.
2008. december 20., szombat
Amikor eljön Jézus....
-Sziasztok, én vagyok Jézus Krisztus, az Isten egyszülött fia. Hozzám imádkoztatok, engem dícsértetek, az én visszajövetelemet vártátok, és most ittvagyok köztetek.
Vajon elhinném-e Neki, hogy ő az ? Miről ismerném meg ? Mutathatja a kezén a szögek nyomait, de olyat lassan már bárki tud csinálni. Mi már Hollywood-on nőttünk fel, és mindent láttunk a vásznon, miért ne lehetne úgy az életben is ? De akkor honnan tudnám, hogy valóban Ő az ? Elkezdené sorolni a legféltettebb titkaimat, és onnan ? De hát azokat a démonok is ismerhetik... De akkor honnan tudom hogy Ő AZ ???? Ebben a világban már szinte semmi sem az, mint aminek látszik. Hazudnak nekünk a politikában, a reklámokban, és a filmekben is bármit el tudnak hitetni velünk. Ezért nem is olyan könnyű minket meggyőznie Jézusnak, mint annakidején Tamást volt. Vagy mégis ??? :)
Arra jutottam, hogy van a Bibliában egy példázat a 10 szűzről, valószínűleg ebben lehet a megoldás kulcsa. Olajat kell gyűjteni. A bennünk lakó Szent Lélek/Szellem fogja kijelenteni nekünk, hogy aki előttünk áll, az VALÓBAN JÉZUS KRISZTUS, vagyis a példázatbeli Vőlegény.
Ti gondolkodtatok már ezen ?
2008. december 3., szerda
Eszter könyve 3.rész
1. Ezek után nagy méltóságra emelé Ahasvérus király Hámánt, a Hammedáta fiát, az Agágibelit, és felmagasztalá őt, és feljebb helyezteté székét minden fejedelménél, a kik vele valának.
2. És a király minden szolgái, a kik a király kapujában valának, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt; mert úgy parancsolta meg nékik a király; de Márdokeus nem hajtott térdet és nem borult le.
3. Mondának azért a király szolgái, a kik a király kapujában valának, Márdokeusnak: Miért szeged meg a király parancsát?
4. Lőn pedig, mikor így szólnának néki minden nap és nem hallgata rájok, feljelenték Hámánnak, hogy lássák, megállnak-é Márdokeus dolgai, mert azt jelenté nékik, hogy ő zsidó.
5. És látván Hámán, hogy Márdokeus térdet nem hajt és nem borul le előtte, megtelék Hámán haraggal.
6. De kevés volt előtte, hogy csakis Márdokeusra magára vesse rá kezét, (mert megmondták néki Márdokeus nemzetségét) azért igyekezett Hámán elveszteni minden zsidót, a ki Ahasvérus egész országában vala, a Márdokeus nemzetét.
7. Az első hónapban, ez Nisán hónapja, Ahasvérus királyságának tizenkettedik évében, Púrt, azaz sorsot vetének Hámán előtt napról-napra és hónapról-hónapra a tizenkettedikig, s ez Adár hónapja.
8. És monda Hámán Ahasvérus királynak: Van egy nép, elszórva és elkülönítve a népek között, országod minden tartományában, és az ő törvényei különböznek minden nemzetségtől, és a király törvényeit nem teljesíti; a királynak bizony nem illik úgy hagyni őket.
9. Ha a királynak tetszik, írja meg, hogy ők elvesztessenek, és én tízezer tálentom ezüstöt mérek a hivatalnokok kezeibe, hogy a király kincstárába vigyék.
10. Akkor lehúzá a király az ő gyűrűjét a maga kezéről, és adá azt az Agágibeli Hámánnak, Hammedáta fiának, a zsidók ellenségének.
11. És monda a király Hámánnak: Az ezüst tied legyen s a nép is, hogy azt cselekedjed vele, a mi néked tetszik.
12. Előhivatának azért a király irnokai az első hónap tizenharmadik napján, és megiraték minden úgy, a miként Hámán parancsolá, a király fejedelmeinek és a kormányzóknak, a kik az egyes tartományokban valának, és minden egyes nép fejeinek; minden tartománynak annak írása szerint, és minden egyes népnek az ő nyelve szerint, Ahasvérus király nevében iratott és megpecsételtetett a király gyűrűjével.
13. És elküldettek a levelek futárok által a király minden tartományába, hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak, (ez Adár hónapja) és hogy javaikat elragadják.
14. Az írásnak mássa, hogy tétessék törvény minden egyes tartományban, meghirdettetett minden népnek, hogy legyenek készen azon a napon.
15. A futárok kimenének gyorsan a király parancsával. És a törvény Susán várában is kiadatott; a király pedig és Hámán leültek, hogy igyanak; de Susán városa felháborodott.
...csak mélységes haragot és szomorúságot éreztem, ahogy ezt olvastam most éppen. Szóval Hámánnak szúrták a szemét a zsidók, és ki akarta pusztítani őket... Volt ilyen később is a történelemben...Birkenau...Auswitz.... Miért nem tudják az emberek a másságot tolerálni ??? És bizony valljuk be, manapság is is folyik a zsidózás...a cigányozás... Én ettől nagyon szomorú vagyok! Szerintem nem a bőrszín és az orr nagysága alapján kellene megítélni az embereket, hanem a tetteik alapján.
Magyarban is cigányban is, zsidóban is....stb van jó és értékes ember, és van semmirekellő is minden nemzetben.
A királyról meg megvan a véleményem, hogy ilyen símán belement a népirtásba. Nem neki kellene példát mutatni ? Az előző királynét is azért büntette meg, nehogy a többi asszony vérszemet kapjon, és azok se hallgassanak a férjükre. Egy népirtásba meg könnyűszívvel belemegy ?Remélem a mostani "királyainknak" ennél jóval több eszük van, és imádkozom is értük rendszeresen, hogy jó döntéseket hozzanak....
2008. november 19., szerda
Eszter könyve 2. rész
2. És mondának a király apródai, a kik néki szolgálának: Keressenek a királynak szép ábrázatú szűz leányokat.
3. És rendeljen a király tiszteket országának minden tartományába, a kik gyűjtsenek össze minden szép ábrázatú szűz leányt Susán várába, az asszonyok házába, Hégainak, a király kamarásának, az asszonyok őrzőjének keze alá, és adjanak nékik szépítő szereket.
4. És az a leány, a ki tetszik a király szemeinek, uralkodjék Vásti helyett. És tetszett a dolog a királynak, és úgy cselekedék.
5. Vala egy zsidó férfiú Susán várában, a kinek neve Márdokeus, Jáirnak fia, a ki Simei fia, a ki Kis fia, Benjámin nemzetségéből,
6. A ki Jeruzsálemből fogva vitetett el a száműzött néppel, a mely elvitetett Jekóniással, Júda királyával együtt, a kit rabságba vitt el Nabukodonozor, babilóniai király.
7. És ez gondviselője volt Hadassának, azaz Eszternek az ő nagybátyja leányának; mert sem atyja, sem anyja nem volt, és a leány szép alakú és szép ábrázatú vala, s mikor meghalt az ő atyja és anyja, Márdokeus leánya gyanánt magához fogadá.
8. Lőn pedig, mikor a király parancsa és rendelete kihirdettetett és sok leány gyűjtetett Susán várába, Hégai keze alá, akkor felvétetett Eszter is a király házába, Hégainak, az asszonyok őrének keze alá.
9. És tetszett a leány az ő szemeinek és kegyébe fogadá, és siete néki szépítő szereket adni, és kiadni az ő részét és hét leányzót, a kit néki a király házából kelle kiszemelni, és vivé őt és az ő szolgálóleányait az asszonyok legjobb házába.
10. Meg nem mondá Eszter az ő nemzetségét és származását; mert Márdokeus meghagyta néki, hogy meg ne mondja.
11. Márdokeus pedig minden nap járt az asszonyok házának pitvara előtt, hogy tudakozódjék Eszter hogyléte felől, és hogy mi történik vele.
12. Mikor pedig eljött az ideje minden leánynak, hogy bemenne Ahasvérus királyhoz, miután asszonyok törvénye szerint tizenkét hónapig bántak vele (mert ennyi időbe telik az ő szépítésök, hat hónapig mirtusolajjal és hat hónapig illatos szerekkel és asszonyi szépítő szerekkel):
13. Akkor így ment a leány a királyhoz: Mindent, a mit kivánt, megadtak néki, hogy menjen azzal az asszonyok házából a király házáig;
14. Este bement és reggel visszatért az asszonyok második házába, Sahásgáznak, a király udvarmesterének, a hálótársak őrzőjének kezei alá; nem jött többé a királyhoz, csak ha kivánta őt a király, és nevén hívták.
15. Mikor azért eljött az ideje Eszternek, a Márdokeus nagybátyja, Abihail leányának, a kit leánya gyanánt fogadott, hogy bemenne a királyhoz, nem kivánt mást, mint a mit Hégai, a király udvarmestere, az asszonyok őrzője mondott néki, és kedves vala Eszter mindenki szemei előtt, a ki őt látá.
16. És felviteték Eszter Ahasvérus királyhoz, az ő királyi házába, a tizedik hónapban, ez a Tébet hónapja, országlásának hetedik évében.
17. És a király Esztert minden asszonynál inkább szereté, és minden leánynál nagyobb kedvet és kegyelmet nyert ő előtte, és tette a királyi koronát az ő fejére, és királynévá tette Vásti helyett.
18. És nagy lakomát adott a király minden ő fejedelmének és szolgáinak, az Eszter lakomáját, és a tartományoknak nyugalmat adott, és ajándékokat osztogata király módjára.
19. És mikor összegyűjték a szűzeket másodszor, Márdokeus üle a király kapujában.
20. És Eszter nem mondá meg sem származását, sem nemzetségét, miképen megparancsolá néki Márdokeus; mert Márdokeus szavát Eszter úgy fogadá, mint mikor gyámja volt.
21. Azokban a napokban pedig, mikor Márdokeus üle a király kapujában, megharagudott Bigtán és Téres, a király két udvarmestere, a kapu őrei, és azon voltak, hogy rávetik kezeiket Ahasvérus királyra.
22. Tudtára esett e dolog Márdokeusnak, és megmondá Eszter királynénak, és Eszter elmondá a királynak Márdokeus nevében.
23. És megvizsgálták a dolgot és úgy találták, és mind a kettőt fára akasztották. És megírattaték a krónikák könyvébe a király előtt.
...ez a babiloni fogság idején volt...
...és Esztert, akit Hadassának neveztek a saját unokabátyja Márdokeus vette szárnyai alá a szülei halála után...
...már akkor is jobb volt, ha az ember eltitkolta zsidó származását...
...szóval 12 hónapig mást sem csináltak, csak szépítkeztek a kiszemelt szüzek...és még azt mondják, hogy a mai korban az emberi test a bálvány (ami igaz is) .... de azért ennyi ideje manapság nincs egy nőnek szépítkezni...
...pont ilyesmit olvastam, hogy a kínai császárok idejében is ez volt, volt egy csomó feleség, de sokkal csak életében 1-szer hált a császár, aztán elfelejtették. Itt is ez volt... Hááát, nem szerettem volna akkor élni, ez a kor sokkal érdekesebb...
...de úgy tűnik Eszter nagyon jó volt mindenféle szempontból, és persze gondolom Isten keze is benne volt a dologban jócskán :) Eszter lett Vásti helyett a királyné.
...Márdokeusnak lett 1 jó pontja a király előtt :) , amikor figyelmeztette Eszter által a királyt a készülő puccsra.
Mai klip a Forrás együttestől a FELKENT :
2008. november 17., hétfő
Eszter könyve 1
2. Azokban a napokban, a mikor Ahasvérus király üle királyi székében, a mely Susán várában volt,
3. Uralkodása harmadik évében lakomát szerze minden fejedelmének és szolgáinak: Persia és Média hatalmasai, főemberei és a tartományok fejedelmei előtte valának,
4. Midőn mutogatá országa dicsőségének gazdagságát és az ő méltóságának fényes díszét sok napon át, száznyolczvan napig.
5. És mikor elmultak ezek a napok, tőn a király az egész népnek, mely Susán várában találtaték, kicsinytől nagyig, hét napig tartó lakomát, a király palotája kertjének udvarán.
6. Fehér gyapjú és kék bíbor szőnyegek valának megerősítve a fehér gyapjúból és bíborból való köteleken, ezüst karikákon és fehér márványból való oszlopokon. Aranyból és ezüstből való kerevetek voltak az alabástromból, fehér márványból, gyöngykőből és vörös márványból való padozaton.
7. Ittak pedig arany poharakból és különb-különbféle poharakból, és királyi bor bőven vala, királyi módon.
8. És az ivás, rendelet folytán, kényszer nélkül történt; mert így hagyta meg a király háza minden gondviselőjének, hogy kinek-kinek akarata szerint cselekedjenek.
9. Vásti királyné is lakomát szerze a nőknek, a királyi házban, mely Ahasvérus királyé vala.
10. Hetedik napon, mikor megvídámult a király szíve a bortól, mondá Méhumánnak, Biztának, Hárbonának, Bigtának és Abagtának, Zetárnak és Karkásnak, a hét udvarmesternek, a kik szolgálának Ahasvérus király előtt,
11. Hogy hozzák el Vástit, a királynét a király elé, királyi koronával, hogy megmutassa a népeknek és fejedelmeknek az ő szépségét; mert szép arczú vala.
12. De Vásti királyné nem akara menni a király szavára, mely vala az udvarmesterek által. Erre igen megharagudott a király, és az ő haragja felgerjede benne.
13. És monda a király az időket mérő bölcseknek, (mert a királynak összes dolgai a jog- és törvénytudók elé tartoznak.
14. Legközelebb valának pedig hozzá: Karséna, Sétár, Admata, Társis, Méres, Marséna, Mémukán, Persiának és Médiának hét fejedelme, a kik láták a király arczát, és elől ülének az országban):
15. Törvény szerint mit kellene cselekedni Vásti királynéval, mivelhogy nem teljesíté Ahasvérus királynak az udvarmesterek által üzent beszédét?
16. Akkor monda Mémukán a király és a fejedelmek előtt: Nemcsak a király ellen vétkezett Vásti királyné; de valamennyi fejedelem és minden nép ellen, Ahasvérus király minden tartományában;
17. Mert a királyné cselekedetének híre fut minden asszonyhoz, úgy, hogy megvetik férjeiket szemeik előtt, és azt mondják: Ahasvérus király megparancsolá, hogy Vásti királyné hozzá menjen, és nem ment.
18. És e napon ugyanazt fogják mondani Persia és Média fejedelemasszonyai, a kik meghallják a királyné cselekedetét, a király minden fejedelmének, és lesz elég megvetés és harag.
19. Ha azért a királynak tetszik, bocsásson ki királyi parancsot a maga részéről és irattassék a Persa-Méd törvények közé, visszavonhatatlanul, hogy ne jőjjön többé Vásti Ahasvérus király színe elé, és hogy az ő királyságát adja a király másnak, a ki jobb ő nálánál.
20. És hallják meg a király rendeletét, a melyet teend, egész országában, mert igen nagy az, hogy minden asszony adja meg a tiszteletet az ő férjének, a legnagyobbtól a legkisebbig.
21. És tetszett a szó a királynak és a fejedelmeknek, és a király Mémukán beszéde szerint cselekedék.
22. És leveleket külde a királynak minden tartományába, tartományról tartományra, annak saját írása szerint, és népről-népre, annak nyelve szerint, hogy legyen minden férfi úr az ő házában és beszéljen az ő népének nyelvén.
Azta, micsoda repikörutak voltak akkoriban! 180 napig csak ment a király a sleppel, és mutogatta a birodalmát!
De népét is megbecsülte! Melyik király tart egy egész városnak 7 napig tartó lakomát manapság ? Bár az is igaz, hogy manapság nem sok maradna az arany poharakból, mind eltűnne....tisztelet a kivételnek, de sajnos mi lennénk a kevesebben, akik nem vinnénk el...
Ej Vásti, Vásti, ezt jól elrontotta...pedig példát kellett volna mutatnia, ehelyett engetdetlen volt. Meg is kapta érte a büntetését. Következetesek voltak akkoriban az uralkodók ? Vagy legalábbis ez a lépésük annak tűnik.
De az is látszik, hogy a király és a királyné házasága nem szerelmi házasság volt, hanem érdek, ha ezt így meg tudta tenni a király.
Mai klip Ákostól az Utolsó hangos dal. Kicsit bajban vagyok ezzel az Ákossal, mert nem kifejezetten keresztény előadó, de néhány dala bármely gyülekezet Istentiszteletén megállná a helyét. Többek közt ez is, amely Jézus eljöveteléről szól.
2008. november 13., csütörtök
Eszter könyve 5. rész
Lehet nem volt szerencsés az Eszter könyvének a közepéről választani egy részt....de mostmár mindegy. A következő pár bejegyzésben az elejétől feldolgozom inkább az egész Esztert. Eddig az jött le belőle, hogy Eszter nagyon bátor asszony volt, mert a népéért vállalta a kivégzés kockázatát, és be mert menni a király elé, hogy közbenjárjon értük. Persze ott egy negatív figura is, tisztára úgy, mint egy sorozatban, aki feni a fogát Eszter népének egyik tagjára, és nagyon nagyra tartja magát. Hogy miért nem a Bibliából írják a szappanoperákat ? Akkor legalább lenne értelme nézni őket. És még az is eszembe jutott róla, hogy ha van egy célunk, amiről tudjuk, hogy hasznos, akkor Eszter példája is azt mutatja, hogy érdemes kűzdeni érte, még ha az elérése lehetetlennek is tűnik...
Egyenlőre ennyi...
Találtam egy jó klipet is ehhez kapcsolódóan. "Kihez mehetnék" - ez a címe. Nem tudom ki énekli, az elején még Friderikára tippeltem, de a végére teljesen elbizonytalanodtam. De érdemes meghallgatni :)
2008. november 12., szerda
Kész! Ünnepeljünk :)
Hogy miért döntöttem a költözés mellett ? Mert szerettem volna videókkal és képekkel gazdagítani a blogomat, de sikerült sehogy sem. Pedig lehet, láttam más blogokban is, csak valószínűleg én voltam a béna, hogy nem jöttem rá hogyan kell. Aki viszont segíteni tud nekem ebben, az ennek a blognak a kezelését ismeri, a blogját látva szerintem nem is akárhogyan :)
Így inkább átnyergeltem én is ide. Holnaptól folytatom a Biblia olvasását, de most végre ünnepeljük meg a költözést egy jó kis HillSong nótával : One way - merthogy tényleg csak 1 út van, a neve JÉZUS KRISZTUS :)
Galátzia 1
EndB()
Faramuci dolgok voltak már 2000 évvel ezelőtt is...Ha akkor ilyen fejlett lett volna Média mint most, akkor Pál Apostol híres botrányhős lett volna...és a csapból is az ő "pálfordulása" folyt volna...az élőben közvetített kivégzésekről nem is beszélve...
Szóval nem bánom, hogy nem abban a korban születtem, bár az apostolokkal és Jézussal nagyon szívesen találkoztam volna ...de ami késik nem múlik (ha Isten éltet és megtart).
És ha Isten Pált meg tudta fordítani, akkor bárkit meg tud, bármelyik családtagomat/családtagodat, barátomat/barátodat, és Téged is, ha netán még eddig nem tette meg. Csodák Isten kegyelméből mindig történhetnek és történnek is. Nem csak Pál Apostol idejében, de a mi időnkben is.
A félelemről
Annyira tetszik, hogy ide is beteszem:
Egy hívő ember életében nincs helye a sátántól vagy emberektől való félelemnek, illetve attól, hogy a másik mit gondol, mit mond, vagy mit tehet.Amikor Isten megígéri, hogy veled lesz, akkor nem számítanak milyenek a körülmények, mert Őáltala minden meg fog oldódni, ha ráhagyod ezt a munkát.Azt gondolják sokan, hogy a probléma abban áll, ha félelmet érzünk.Pedig abban nincs semmi rendellenes.Akkor van baj, ha térdet hajtunk ennek az érzésnek, ahelyett, hogy Istenben bízva tovább lépnénk akkor is, ha közben a félelemérzés kísért.
Sajnos erről nagyon sokszor elfeledkezünk, pedig milyen egyszerű lenne az éltünk, ha be tudnánk tartani . Én ezen leszek.
Példabeszédek 1
Példabeszédek könyve 1. fejezet Előző Következő Károli KJV Young's ASV BBE Webster's Tanach
1.
Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei,
2.
Bölcseség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;
3.
Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;
4.
Együgyűeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.
5.
Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
6.
Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.
7.
Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.
8.
Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.
9.
Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.
10.
Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.
11.
Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;
12.
Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;
13.
Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal:
14.
Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:
15.
Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktől;
16.
Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.
17.
Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei előtt:
18.
Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;
19.
Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.
20.
A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az ő szavát.
21.
Lármás utczafőkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az ő beszédit.
22.
Míglen szeretitek, oh ti együgyűek az együgyűséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyűlölik a balgatagok a tudományt?!
23.
Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.
24.
Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;
25.
És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:
26.
Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, a mitől féltek.
27.
Mikor eljő, mint a vihar, az, a mitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.
28.
Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.
29.
Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.
30.
Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.
31.
Esznek azért az ő útjoknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek.
32.
Mert az együgyűeknek pártossága megöli őket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti őket.
33.
A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől.
Az Úr útján kell járni, és akkor minden okés lesz. És hogy honnan tudjuk, hogy az Úr útján járunk ? Hát a Bibliából lehet megtudni, hogy merre vezet és hogyan kell járni rajta. Az Úr beszédét kell hallgatni hozzá. És aki hallgatja, az bölcs lesz, mert a BÖLCSESSÉG KEZDETE AZ ÚRNAK FÉLELME. Vagyis nemcsak hallgatjuk az Igét, hanem meg is cselekedjük, akkor kezdünk bölcsek lenni.
Zsidókhoz írt levél 12. fejezet
Zsidó levél 12. fejezet Előző Következő Károli KJV Young's ASV BBE Webster's Graeca
1.
Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.
2.
Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.
3.
Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.
4.
Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen.
5.
És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;
6.
Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.
7.
Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?
8.
Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.
9.
Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!
10.
Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
11.
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.
12.
Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl,
13.
És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.
14.
Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:
15.
Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.
16.
Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, a ki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.
17.
Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett; mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könyhullatással kereste azt az áldást.
18.
Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez,
19.
És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájok szó;
20.
Mert nem bírták ki, a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le;
21.
És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek:
22.
Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez,
23.
Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez.
24.
És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.
25.
Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, a ki szól; mert ha azok meg nem menekültek, a kik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, a ki a mennyekből vagyon,
26.
Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is.
27.
Az a "még egyszer" pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.
28.
Annakokáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.
29.
Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.
Nem könnyű olvasmány...nekem legalábbis nem volt az. Szóval ezek szerint a próba értünk van, hogy megmaradjunk. És nem bálványokat (tüzet, szelet, hegyet, stb) kell követnünk, hanem Jézust és Istent.
Most megnézem a Bibliatársulat fordítását, hátha úgy többet megértek belőle :
1Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig,és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad."Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak.Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a lelkek Atyjának, hogy éljünk?Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste. Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, kérték, hogy ne szóljon többé hozzájuk.Mert nem bírták elviselni a parancsot: "Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!" És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: "Félelem fogott el, és remegés." Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez; az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez;az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére. Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk. Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is." A "még egyszer" pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.Mert a mi Istenünk emésztő tűz.
Ez nekem kicsit érthetőbb. Szóval akik látható dolgoktól kapták a parancsot, azok nem teljesítették, mi meg a Láthatatlantól kapjuk a parancsot, és a hitünkön múlik, hogy teljesítjük-e. Az eleje pedig valószínűleg az épp nehéz próbát kiállóknak szól buzdításképpen, hogy ne csüggedjenek el. Nekem ezt mondta ez a fejezet.
Gyakorlati kérdés
Most egy gyakorlati kérdést szeretnék Nektek feltenni. A szitu :
Ma este ahogy mentem autóval lakott területen kívül (mögöttem a 3 gyerekemmel) sok autó jött szembe, olyankor amikor jöttek ugye ahogy kell én is, meg a szembenjövő is kölcsönösen levettük az országútit, hogy ne vakítsuk el egymást. Aztán jött az egyik, levettem, ő is levette...de már tette is vissza, aztán úgy jött szembe, hiába villogtam neki, nem vette le, csak amikor felraktam én is országútira, de azonnyomban visszarakta ő is országútira, amint én levettem tompítottra. Ezt eljátszottuk párszor mire végre elmentünk egymás mellett. Persze nem bírtam ki morgás nélkül, jól le "baromállatoztam". Tudom, hogy ez nem helyes, de olyan gyorsan történtek a dolgok, és annyira fel voltam háborodva.... Aki közlekedik az utakon, az sokszor kerül ilyen és ehhez hasonló helyzetbe. Szóval csak azt szeretném kérdezni, hogy ti - mint keresztények - mit szoktatok tenni hasonló helyzetben? És mi a helyes viselkedés ?
Lehet gyakorolni fogom, hogy legközelebb valami áldásféleség jöjjön a számra, mondjuk valami ilyesmi, hogy : Ó URAM, KÉRLEK A JOGSI MELLÉ ADJ NEKI ÉSZT IS! (kár, hogy ezt nem lehet 1 szóban elmondani)
Náhum próféta könyve 1. fejezet
Náhum könyve 1. fejezet Előző Következő Károli KJV Young's ASV BBE Webster's Tanach
1.
Ninive terhe; az elkosi Náhum látásának könyve.
2.
Buzgón szerető és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr, és telve haraggal; bosszút áll az Úr az ő ellenségein, és haragot tartó az ő gyűlölői ellen.
3.
Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő.
4.
Megfeddi a tengert és kiapasztja azt, és minden folyamot kiszáraszt. Elfonnyad a Básán és a Kármel, és Libánon virága elfonnyad.
5.
A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, a mi rajta él.
6.
Ki állhatna meg haragja előtt, és ki birhatná ki búsulásának tüzét? Heve szétfoly, mint a láng, és a kőszálak is szétporlanak tőle.
7.
Jó az Úr, erősség a szorongatás idején, és ő ismeri a benne bízókat.
8.
De gáttörő árvízként pusztít annak helyén, és gyűlölőit setétség üldözi.
9.
Mit koholtok az Úr ellen? Elpusztít ő, nem lészen kétszer veszedelem.
10.
Ha annyira összefonódnak is, mint a tüskebokrok, és olyan ázottak is, mint az italuk: megemésztetnek, mint a teljesen megszáradt tarló.
11.
Belőled származott, a ki gonoszt koholt az Úr ellen, a ki álnokságot tanácsolt.
12.
Így szól az Úr: Ha teljes erőben és sokan vannak is, mégis levágatnak és elenyésznek. Megaláztalak téged, de nem foglak többé megalázni.
13.
Most már leveszem rólad az ő igáját, és bilincseidet leszaggatom.
14.
Felőled pedig azt rendeli az Úr: Nevednek ne támadjon többé magva; isteneid házából kivesztem a faragott és öntött képeket; megásom sírodat, mert becstelen vagy.
15.
Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott.
Hát...tényleg nem ismertem eddig.
Ilyenkor gondolok mindig arra, hogy jó lenne a Közel-Kelet ókor történelmét sokkal jobban ismerni. Ninivéről Jónás jut eszembe, őt küldte el az Úr Ninivébe, és mivel Jónás megijedt a feladattól, és épp az ellenekző irányba indult hajóval, marhanagy vihar támadt... aztán kiderült, hogy mindez Jónás miatt van, meg is szabadultak tőle :) Jónást bekapta egy cet ... ezáltal sokkal jobban járt az 5-6 fokos vízben, mint pl. a Titanic hajótöröttei. :) A cet Ninivénél rakta ki Jónást, akinek gondolom pont ezt a szöveget/IGÉT kellett elmondania aztán.
És hogy bennem milyen gondolatok támadtak közben ? Hát a fő következtetésem az lett, hogy nem jó ám ilyen erős személlyel haragban lenni! De ha ilyen erős barátunk van :) az meg tud védeni minket mindentől. Úgyhogy én inkább Isten barátja szeretnék lenni.