A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ú10-efézus6-. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ú10-efézus6-. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. július 13., hétfő

Efézus 1

Találtam Csia Lajos fordítású Bibliát itt a neten , most azt választottam :
PÁL LEVE LEVELE AZ EFÉZUSIAKHOZ
1. RÉSZ
Pál, ki Isten akaratával a Krisztus Jézus apostola, ír az Efézusban lakó szenteknek és a Krisztus Jézusban élő hűségeseknek.
Atyánktól, Istentől és Urunktól, a Krisztus Jézustól kegyelem és békesség szálljon rátok.
Áldott a mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak Istene és Atyja, ki a Krisztusban, a mennyeiekben található minden szellemi áldással megáldott minket annak megfelelően,
ahogy a világ megalapozása előtt őbenne kiválogatott bennünket magának, hogy őelőtte szentek és kifogástalanok legyünk.
Szeretetéből indítva azonban már eleve különválasztott minket a maga számára a Krisztus Jézuson keresztül, avégre, hogy fiaivá tegyen, ahogyan ezt akarata is helyeselte.
Tette ezt kegyelmének magasztalására, mellyel bennünket abban a Szerelmesben megajándékozott.
Ebben a Szerelmesben lett ugyanis mienk a váltság, és engedte el az eleséseket az ő vérén keresztül kegyelmének gazdag voltához mérten,
mely kegyelmet mindenféle bölcsességben és eszünk járásának igazgatásában nagy bőséggel öntött ki ránk,
miután titkos akaratát velünk megismertette. Így felelt meg ez az ő jótetszésének, melyet őbenne
az idők teljességének háztartására már eleve kitűzött: hogy a mindenség, mindaz, ami a mennyekben van, és ami a földön van, a Krisztusban egy fő alatt egyesüljön.
Egyesüljön abban, akiben sorsrészünket is megkaptuk, ahogyan erre a többi embertől eleve különválasztott minket az, aki a tőle akart terv szerint munkásságával a mindenséget áthatja
s azon munkálkodik, hogy mi, akik reménységünket eleve a Krisztusba vetettük, az ő dicsőségének magasztalására legyünk.
Őbenne titeket is, miután az igazságnak szavát, megmenekülésetek örömüzenetét meghallottátok és abban hittetek, az ígéret Szent Szellemével elpecsételt,
aki a mi örökrészünknek foglalója, s feladata az Istennek megtartott nép megváltása és ezzel az Isten dicsőségének magasztalása.
Ezért miután hallottam arról a hitről, mely nálatok szerte az Úrban, Jézusban van, és arról a szeretetről, melyet az összes szentek iránt tanúsítotok,
én sem szűnök meg hálát adni értetek, és imádságaimban megemlítelek titeket,
hogy Urunknak, a Krisztus Jézusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, annak a bölcsességnek és leleplezésnek szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt,
adja néktek a szívnek megvilágosított szemét, hogy tudhassátok, micsoda reménységre hívott ő el, hogy mily gazdag dicsőségű a tőle adandó örökrész a szentek között,
mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk.
Ez az erő hatott a Krisztusban, mikor Isten őt a halottak közül feltámasztotta, a mennyeiekben jobbjára ültette,
minden fejedelemség, fennhatóság, hatalom, uraság és minden név fölé, melyet nemcsak ebben a korban, hanem az elkövetkezőben is neveznek,
és amikor mindent lába alá rendelt, és amikor messze mindenek fölött őt adta fejül az eklézsiának, mely az ő teste, amely telítve van azzal, aki mindenben mindent kitölt.


És ugyanez Károli Gáspár fordításában :
1. Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.
2. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3. Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,
4. A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által,
5. Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint,
6. Kegyelme dicsőségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,
7. A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.
8. Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,
9. Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában,
10. Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak;
11. Ő benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik,
12. Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, a kik előre reménykedtünk a Krisztusban:
13. A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,
14. A ki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.
15. Annakokáért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban, és minden szentekhez való szerelmeteket,
16. Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben;
17. Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;
18. És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,
19. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,
20. A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.
21. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:
22. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,
23. Mely az Ő teste, teljessége Ő néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel.



ÁMEN!

2008. november 12., szerda

Efézus 4

Itt egy jó Bibliás oldal. Ma az Efézusi levél 4. fejezetét választottam belőle. Semmi célzatosság, csak úgy véletlenül...még én sem tudom pontosan, hogy mi van benne, most fogom elolvasni :
Efézusi levél 4. fejezet Előző Következő Károli KJV Young's ASV BBE Webster's Graeca
1.
Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
2.
Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
3.
Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
4.
Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
5.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
6.
Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
7.
Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
8.
Ezokáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.
9.
(Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?
10.
A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)
11.
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
12.
A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
13.
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
14.
Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
15.
Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;
16.
A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
17.
Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,
18.
Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;
19.
Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.
20.
Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
21.
Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:
22.
Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
23.
Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
24.
És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
25.
Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
26.
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
27.
Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
28.
A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
29.
Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
30.
És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
31.
Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
32.
Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.
Úúúúú de jó fejezet! De jó lenne, ha mindenki így tenne! Nem lennének haragtartások, veszekedések, átkozódások, szitkozódások....amiktől hangos ma a média .... és persze ez átmegy a családokba is :( Már ahol működik még a CSALÁD, mert manapság már nem az a jellemző életforma :( És még azt is mondta nekem ez a fejezet, hogy mindegy, hogy valaki katolikus, református, adventista, hites, pünkösdista, jehova, vagy bármi a sok-sok bejegyzett egyház közül, nem az a lényeg, hanem hogyan követjük Istent, az! Mindegyikre és mindenkire szükség van az Egyházban, mint ahogy egy embernek is 2 kar kell 2 láb meg egy fej, és nem lenne jó, ha 3 feje lenne, de pl. lába meg nem... mindenkinek megvan a maga dolga, abban munkálkodjék :) Alázatosság,szelídség,hosszútűrés,szeretet és békesség, jóság/jóságosság, irgalmasság... ezekre kell törekedni, a mérgességet, felgerjedést,haragot, lármát, káromkodást, gonoszságot pedig ki kell vetnünk magunkból, akkor leszünk jó keresztények. Nem könnyű ezt megcselekedni, hisz mindannyian emberből vagyunk, de törekedni kell rá, és akkor menni fog... Akkor is, ha mást látunk a TV-ben... Jön az október 23, biztos megint tele lesz minden káromlással, felgerjedéssel, haraggal, lármával, gonoszsággal... még a csapból is ez fog folyni :( :( Ha meg valaki ott kiállna és elkezdené mondani nekik, hogy szelídség, békesség, irgalmasság, szeretet ..... amire MINDENKINEK törekednie kellene, hogy ez a világ jobb legyen, na szóval az szerintem rövid úton mártírként végezné be földi létét.